Naphálók


A napháló a redőnyrendszer egy kiegészítő eleme, amely tovább fejleszti azt. A célja hogy a redőnyön belül egy különálló második védelmi réteget képezzen, és attól függetlenül is önálló rendszerként is megállja a helyét. Akik nem csak a tűző nap, vagy a teljes sötétség közt szeretnének dönteni, azoknak kiváló ez a megoldás, mellyel folyamatos szórt fényt engedhetnek be. Az UV sugarak akár 90% át megszűrve. Mindemellett a napháló levegőt enged a térbe, így mindig cirkulált friss levegő lesz otthonában, munkahelyén, nagyban növelve a komfort érzetet. Utólag is beépíthető, így a már meglévő redőnyeit is kiegészítheti vele.

Gyártástechnológiája révén minden irányba szabható, nem deformálódik és nagy szakító szilárdságú, mosható, és mind a beltéren, mind kültéren egyaránt használható. Ezt úgy érik el, hogy a textilt 2 irányba feszítik, és a szálakat egy környezet barát bevonattal látják el, hogy fokozzák az ellenálló képességét, miközben végig rugalmas, és légáteresztő marad.  Akár nagy felületű ablakoknál, ajtóknál is használható, mivel az anyag méretei 177cm , 267cm , 323 cm és könnyű szabhatósága révén, akár a nem szabályos és háromszög alakú nyílászáróknál is kiválóan alkalmazható. Beszerelése munkatársaink rutinjával gyors és tiszta munkával jár, nem kell tartani a fal vagy a redőny bontásától, s a redőny hosszú ideig tartó nélkülözésétől a szerelés alatt. A gyártók szigorú kritériumoknak megfelelve készítik el az alumíniumot amelyet a rendszer tartalmaz , hogy makulátlan és időtálló terméket kaphasson, aminek ellen kell állnia a tűző nyári nap hőterhelésének éppúgy, mint az olykor hatalmas erejű szeleknek.

Zip napháló

Nevét onnan kapta, hogy a textil szélei különleges kialakításúak, és a jól ismert zip-zárra emlékeztetnek. Speciálisan ilyen típusú textilekre van kifejlesztve a hozzá tartozó alumínium sin.  A háló sűrű szövése nem csak a káros UV sugaraktól véd és árnyékol, hanem helyettesíti a szúnyoghálót is, így megakadályozza a kellemetlen és sokszor veszélyes rovarok bejuthassanak otthonába, munkahelyére. További nagy előnye hogy rendkívüli strapabíró képességének és szakító szilárdságának köszönhetően ellen áll akár a 120 km / h erejű szélnek is.  Több tok típusban is elérhető nálunk, hogy beszerelhető legyen mind a sima külső tokos redőny típusokhoz, mind a vakolható külső redőny típusokhoz is. A vakolható redőny tok esetében az alsó szerelő nyíláson át lehet hozzáférni a zip rendszerhez.

A nagy szilárdságú és nagy UV védelmű textil több márka és típus közül is válaszható, hogy mindenki a számára legmegfelelőbb napháló védelmét élvezhesse otthonában, munkahelyén. A rendszer működtethető a hagyományos módon kézi erővel, vagy elektromos motorral. Elektromos motor esetén a kapcsolót az elektromos hálózat függvényében az önnek megfelelő helyre szerelik be szakembereink. A billenő kapcsolókat egyszerre csak egy irányba lehet lenyomni, hogy megóvja a motort, és az elektromos rendszereket a károsodástól. Amíg az ujjával nyomja a gombot addig emelkedik vagy süllyed a napháló, így a kívánt mértékben lehet beengedni a levegőt, ha arra van igény. Ennek a fejlettebb változata a távirányítású motor, mely nagyon kényelmessé teszi naphálóinak kezelését az egész otthonában, munkahelyén, hiszen a távirányítóval bárhonnan fel vagy le eresztheti, igényeinek megfelelően. Ez a kivitelezés nem kíván fabontást, hogy a vezetékeket elrejtsék, és az elektromos hálózatra kössék, így ha nem új háznál is kívánják alkalmazni, akkor sem jelent gondot, beszerelése idő, és pénz takarékos.

fixscreen

Ez a típus kifejezetten a nagy felületek védelmére lett kitalálva, hatalmas teraszok, üvegportálok, garázskapuk esetében kiváló választás.  Minden esetben elektromos motorral szerelt, hiszen a nagy méretek miatta kézi erővel már nem lenne olyan egyszerű kezelni.  A motorok ez esetben is választhatók mind az egyszerű kapcsolós kivitelben, mind a modern rádió távirányítású kivitelben.

Ha több naphálót is beszerelnek, a legkényelmesebb, ha mind távirányítóval szerelik fel, így igazán moderné és komfortossá tehetik otthonuk, munkahelyük. A fényérzékelő integrálásával, a napháló a külső fényviszonyok függvényében emelkedik fel, vagy süllyed le, így aki szeretné, hogy mindig az ideális fényviszony legyen annak ez a legjobb választás. Anyagát tekintve alumínium tokkal és sínekkel van építve, hogy hosszú távon is a lehető legjobb védelmet nyújtsa. Egyszerre tölti be így a széltől, vihartól óvó felületet, a szúnyoghálót, és az árnyékolás technikát is. Az alap fehér színen kívül, természetes egyéni ízlésének megfelelő színekbe is kapható, hogy az elképzelt hatást érje el a látvánnyal is.

Mobil naphálók

Ezzel a rendszerrel mind nem csak az árnyékolást oldhatja meg, úgy hogy szűrt fény mégis bejuthasson a kellő mennyiségben, de míg belülről jól átlátható, addig kintről nem lehet belátni, még akkor sem ha belül lámpafény van kint pedig sötét, ezzel nagyobb biztonság érzetet adva a bentlévőknek, és otthonosabbá téve a védett teret.  Télen nagyon hasznos hiszen nem csak az ablak, immár a sűrű szövésű napháló is további védőréteget képez, fokozva a hőszigetelést. Ezzel együtt a beengedett napfény tovább fokozza az energia megtakarítást. Egyszerű, és könnyű kivitele miatt, gyorsan és könnyedén beszerelhető, környezettudatos, hisz energiatakarékos is egyben. Mindezt az ön által kiválasztott színekben, akár fóliázott kivitelben is. Alumínium kerete, és alkatrészei por festhetőek. Már 19.500 Ft / nm-től megvásárolható üzletünkben.

Tetőtéri naphálók

A sokszor speciális formájú, és kialakítású tetőtéri ablakok külső árnyékolás, néha nagyon nehezen vagy egyáltalán nem megoldható a hagyományos módszerekkel. A legtöbb esetben kicsi a választék gyártók tekintetében, és drágán juthatnak hozzá nem a legjobb minőségű termékekhez. Ezekre a problémákra kínál remek megoldást a tetőtéri naphálós rendszer! Termékeink csak kiváló minőségűek, hogy mindig elégedett lehessen. A tetőtéri ablak naphálók rugós szerkezetűek, s az Eu szabványaihoz tökéletesen passzol az USA-ból érkezett termékcsoport. A napfény káros UV sugarainak 80% át visszaveri, ezzel nem engedve felmelegedni a felszálló meleg levegőtől, egyébként is fűtött padlástereket. Így nyáron a levegőt beengedve egy kellemes, hűvös hely lehet a padlás, melyben mindenki otthonosan érezheti magát. Pénz takarékos megoldás, hisz nem kell légkondicionáló rendszerre költeni, ami az ára mellett rengeteg energiát is fogyaszt. A termék már 18.000 Ft / db ártól is elérhető!

A napháló árát sok tényező befolyásolja ezért a felsorolt árak tájékoztató jellegűek. Árakkal kapcsolatban egyeztessen szakembereinkkel. Hívja ügyfélszolgálatunkat a 061 445 11 81 telefonszámon vagy írjon emailt az ajanlatkeres@redony-szereles.org email címre.



INGYENES KISZÁLLÁS ÉS FELMÉRÉS PEST MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN


Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém


A tökéletes szúnyogháló csak egy karnyújtásnyira van!

Okka Szúnyogháló

A tökéletes szúnyogháló csak egy karnyújtásnyira van!

Több ezer elégedett ügyféllel a hátunk mögött kijelenthetjük, hogy amit mi szolgáltatunk az garantáltan jó minőségű, hosszú élettartamú és professzionális. Hagyja a boltokban kapható alacsony minőségű szúnyoghálókat. Hívjon ki minket és mi garantáljuk, hogy az általunk felszerelt szúnyogháló hosszú évekig távol tartja a nem kívánatos rovarokat.


Mást keresett?

Elérhetőségeink

Vegye fel velünk a kapcsolatot bármely elérhetőségünkön.

Redőny szerelés

Cégünk több, mint 20 éve javít, szerel és értékesít redőnyöket Magyarország egész területén. Számunka fontos a minőség és a szakértelem, hogy ügyfeleink minden igényének megfeleljünk.

MINŐSÉG ÉS MEGBÍZHATÓSÁG

Cégünk válogatott minőségi alkatrészekkel dolgozik és magas szakmai ismereteket követel meg munkatársaitól.